Mercedes-Benz Gyár Kecskemét

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg már több, mint 4000 munkavállaló számára biztosít munkahelyet. Az elmúlt években számtalan fontos mérföldkő volt gyárunk életében, ezek közül is a legfontosabb, hogy 2018 őszén legördült a gyártósorunkról az 1.000.000. “Made in Kecskemét” autó, egy fehér A-osztály.

A Mercedes-Benz honosította meg a duális képzést hazánkban.

Kompakt autó gyárunkban az első Magyarországon is gyártott termékünk a B-osztály volt, amelyet 2013-ban a 4 ajtós CLA Coupe, majd 2015-ben Shooting Brake követett. Az A-osztály gyártását 2018 tavaszán kezdtük meg, és ugyanebben az évben kifutott termékpalettánkról a B-osztály. Külön büszkeség, hogy a CLA és CLA Shooting Brake modellek kizárólag Kecskeméten készülnek az egész világ számára – a csúcsteljesítményt nyújtó AMG Performance, illetve az akár közel 80 kilométeres tisztán elektromos hatótávra képes plug-in hibrid verziókat is beleértve.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában az autógyártás folyamatának teljes láncolata megvalósul: a présüzemtől kezdve a karosszériaüzemen és felületkezelő üzemen keresztül egészen az összeszerelő üzemig.

A Mercedes-Benz gyár kiemelt figyelmet fordít Kecskemét és a dél-alföldi régió fejlődésének támogatására. Szponzorációs, valamint jótékonysági (CSR) aktivitásaink során nagy hangsúlyt kap a jövő generációinak, illetve a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak a segítése, támogatása az oktatás, sport, kultúra és szociális ügyek területén.

Ha szeretnél kapcsolatba lépni velünk a Karriernapon, itt tudsz időpontot foglalni hozzánk személyes egyeztetésre:

https://mbmh-events.hu/allasborze/

Nyitott pozícióink

Gyakornok minőségbiztosítás – reklamációmenedzsment területen

Feladatok:
támogatás a CLA és A osztályok minőségirányításában
a jármű beszállítói hibáinak felismerése-értékelése és dokumentálása
támogatás a problémamegoldási folyamatokban
a blokkolt alkatrészek elemzése és dokumentálása a QM elemző csoportjával
elindítani és nyomonkövetni a válogatást és az utómunkálatokat

Elvárások:
Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony
Felsőfokú, szakirányú tanulmányok (gépészet, elektrotechnika, járműtechnika és hasonló specializációk)
Középfokú aktív német és/vagy angol nyelvtudás
SAP ismerete előny
MS Office felhasználói szintű ismerete
Csapatszellem, jó problémamegoldó képesség, precíz munkavégzés
6 hónapos gyakorlat és heti minimum 3 munkanap vállalása

Gyakornok minőségbiztosítás – Black Belt program területen

Feladatok:
Dokumentumok elkőkészítése és nyomokövetése: DeltaLyze, Black Belt, Six Sigma és általános képzések
Belt Board frissítése
BeltPyramid szoftver frissítése
SharePoint fájlok frissítése: folyamatban lévő és befejezett projektek kapcsán
Havi e-mail beszámolók készítése
Általános kiértékelések

Elvárások:
Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony
Felsőfokú, szakirányú tanulmányok (közgazdaság, műszaki menedzser, mérnök szakirányok)
Legalább középfokú aktív német nyelvtudás
MS Office felhasználói szintű ismerete
Csapatszellem, jó problémamegoldó képesség, precíz munkavégzés
6 hónapos gyakorlat és heti minimum 4 munkanap vállalása

Gyakornok minőségbiztosítás – akcionálás területen

Feladatok
Folyamatos segítség a munkautasítások fordításában.
Folyamatos támogatás a “cselekvések döntése és végrehajtása” folyamatában:
A cselekvési alkalmazások teljességének és helyességének ellenőrzése, visszajelzés a pályázónak
Az INTAKT rendszerben az üzemben bevitt tevékenységek ismertetése a külső szervezetekkel folytatott kommunikáció érdekében
Előzetes számítások készítése és elküldése a szállító által végrehajtott tevékenységekre 
A beszállító által a számlázáshoz kapcsolódó műveletekről adatbázis létrehozása
Folyamatos támogatás a napi üzleti életben
Napi jelentések összeállítása / terjesztése
4Q jelentések heti elkészítése az SCQ menetrendje alapján
 
Elvárások
Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony
Felsőfokú, szakirányú tanulmányok (közgazdaság, műszaki menedzser, mérnök szakirányok)
Legalább középfokú aktív német nyelvtudás
MS Office felhasználói szintű ismerete
Csapatszellem, jó problémamegoldó képesség, precíz munkavégzés
6 hónapos gyakorlat és heti minimum 4 munkanap vállalása

Gyakornok – Management Trainee Program

Feladatok:
Vezetők munkájának támogatása
Koncepciók kidolgozásában való részvétel
Engedélyeztetési és döntési folyamatok támogatása
Kapcsolattartás a társosztályokkal
Kimutatások és prezentációk előkészítése 

Elvárások:
Minimum 3 hónapos gyakornoki idő vállalása, legalább heti 2 munkanappal
Stratégiai szemlélet
Együttműködés csapatban
Aktív hallgatói jogviszony
Nyelvtudás kommunikációs szinten – angol és/vagy német
MS Office felhasználói szintű ismerete

Gyakornok – Pénzügy – leltárfolyamatok területre

Feladatok:
Teljeskörű leltár-NPM és évvégi gyártási anyagleltár előkészületeinek támogatása
Leltározási rendszer előkészítésében, tesztelésében való részvétel
Oktatási anyagok aktualizálása
Kapcsolattartás a leltározó részlegekkel
Teljeskörű leltár NPM és évvégi leltáron való aktív részvétel

Elvárások:
Közgazdasági tanulmányok
Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony
Magabiztos PC alapismeretek (MS Office), SAP ismerete előnyt jelent
Aktív középfokú német nyelvtudás (angol nyelvismeret előny)
Jó kommunikációs képesség írásban és szóban
6 hónapos gyakorlati időtartam, heti 4-5 nap

Gyakornok – HR / Szervezet,- és személyzetfejlesztés területen

Feladatok:
Adatbázisok naprakészen tartása
Kapcsolattartás a munkavállalókkal, vezetőkkel
A csapat mindennapi munkájának támogatása
Back Office feladatok
Prezentációk készítése
Különböző rendezvényeken/tréningeken való részvétel, előkészítésben való segítségnyújtás

Elvárások:
Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony
Felsőfokú, szakirányú tanulmányok (HR – szociológia-bölcsészképzés szakirány előnyt jelent)
Aktív német nyelvtudás
MS Office felhasználói szintű ismerete
Csapatszellem, jó problémamegoldó képesség, precíz munkavégzés
6 hónapos gyakorlat és heti minimum 3 munkanap vállalása

Gyakornok – Kommunikációs osztályon

Feladatok:
Belső kommunikációs csatornák aktualizálásában való közreműködés
Webes felületek aktualizálása
Áprilistól augusztusig rendezvények vagy események előkészítésében és lebonyolításában való intenzív közreműködés (a kommunikációs osztály támogatása)
A kommunikációs osztály mapparendszerének új struktúrájának kialakítása, régi anyagok archiválása
Kimutatások összeállítása (sorsolások, rendezvények, nyereményjátékok)
Gyárlátogatások előkészítésében való közreműködés, gyárlátogatással kapcsolatos anyagok aktualizálása, leltárkészítés
Operatív támogató feladatok 

Elvárások:
Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony
Felsőfokú, szakirányú tanulmányok
Aktív német vagy angol nyelvtudás
MS Office felhasználói szintű ismerete
Csapatszellem, jó problémamegoldó képesség, precíz munkavégzés
6 hónapos gyakorlat és heti minimum 3 munkanap vállalása

Gyakornok – Logisztika SC-HUB reklamációmenedzsment területen

Feladatok:
Heti/havi kiértékelések készítése, meghatározott folyamat alapján
Támogatás a havi minőségügyi jelentések elkészítésében
Megbeszéléseken való részvétel, az ehhez szükséges prezentációk előkészítése
Selejtezési listák elkészítése és továbbítása az egyes üzemeknek

Elvárások:
Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony (logisztika, gazdasági területen)
Társalgási szintű német nyelvtudás
Min. 3 hónapos gyakorlati időtartam, heti min.4 munkanappal
Excel alapszintű ismerete
Csapatszellem, önállóság, felelősségteljes munkavégzés

Gyakornok – Pénzügy – üzleti modell és eredménytervezés területre

Feladatok:
 Projektekben való támogatás és ezzel kapcsolatos elemzések előkészítése
Támogatás a havi jelentések elkészítésében és a tényadatok elemzésében
Digitális eszközkészlet nyilvántartása
Statisztikák készítése a beruházásokról
Segítség a leltározásához RF-ID címkékkel
 
Elvárások:
Szakirányú, felsőfokú tanulmányok (közgazdaság, pénzügy, könyvelés)
Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony
Magabiztos PC alapismeretek (MS Office), SAP ismerete előnyt jelent
Aktív középfokú német nyelvtudás (angol nyelvismeret előny)
Jó kommunikációs képesség írásban és szóban
6 hónapos gyakorlati időtartam, heti 4-5 nap

Gyakornok – Pénzügy – beszerzési folyamatok területre

Feladatok:
Digitalizálási projektekben való támogatás és ezzel kapcsolatos elemzések előkészítése
Kisebb projektfeladatok önálló elvégzése
Támogatás a havi jelentések elkészítésében és a tényadatok elemzésében
Tervezési folyamatok előkészítése és az operatív-tervezés támogatása
Folyamatleírások és kimutatások készítése, dokumentálása
 
Elvárások:
Közgazdasági tanulmányok
Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony
Magabiztos PC alapismeretek (MS Office), SAP ismerete előnyt jelent
Aktív középfokú német nyelvtudás (angol nyelvismeret előny)
Jó kommunikációs képesség írásban és szóban
6 hónapos gyakorlati időtartam, heti 4-5 nap

Gyakornok szériabevezetés területen

Feladatok:
A szériabevezetés csapat támogatása a jelenleg futó és induló projektekben beleértve az építhetőséggel kapcsolatos kérdések feldolgozását
Információcsere a szereldét támogató szakterületekkel
Problémapontok követése és a szerkezetek ellenőrzése
Aktív részvétel a szériák és prototípusok hibaelhárításában, elemzésében és üzembe helyezésében.

Elvárások:
Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony
Műszaki tanulmányok (gépészmérnök, járműmérnök, villamosmérnök, építészmérnök)
MS Office felhasználói szintű ismerete
Min. 3 hónapos gyakorlati időtartam
Heti min. 3 munkanap
Aktív német és/vagy angol nyelvtudás
Csapatszellem, önállóság, felelősségteljes munkavégzés

További részletekért keress minket a Karriernapon!

Cégbemutatók, Karriernap