Leírás

Pozíció leírása, feladatok:

Az ELTE szolgáltatásokkal foglalkozó, lendületes csapatába keressük hetedik munkatársunkat. Mindennapjaidban dolgozóknak és hallgatóknak szervezel majd különböző képzéseket, szolgáltatásokat és segíted egyetemünk hallgatóinak belépését a munka világába.

Egy sokszínű pozícióban helyezkedhetsz el, ahol rengeteg lehetőséged lesz a fejlődésre, hiszen a feladatkör érinti a képzés-, szolgáltatás- és rendezvényszervezés világát, és mindeközben sok online eszközzel fogsz dolgozni. 

Friss diplomások, néhány éve diplomázottak jelentkezését is örömmel vesszük!

Feladatok:
​ 

  • Dolgozói képzések szervezése – kommunikáció a képzőkkel és a résztvevőkkel, szükséges feltételek biztosítása, marketing feladatok támogatása
  • Egyéb dolgozói szolgáltatások koordinálása (pl.: egészségügyi és családbarát szolgáltatások)
  • Hallgatói képzések, tréningek szervezésének és lebonyolításának támogatása
  • Proaktív részvétel évi három rendezvény (Családi délután, Állásbörze, Sportnap) megszervezésében
  • Előadások, kisebb események szervezése és támogatása
  • Az ELTE Karrierközpont honlap tartalmának frissítése, az események közzététele

Nem probléma, ha a feladatköröket olvasva több olyat is találtál, amiben nincs tapasztalatod. Szívesen megtanítunk arra, amire kell. 

Elvárások

  • Legyen jó kommunikációs, tárgyalási készséged, ne jelentsen problémát, ha egyeztetned kell akár egyetemistákkal, akár egyetemi dolgozókkal, akár előadókkal, szolgáltatókkal (néha akár angolul is)
  • Tudj önállóan dolgozni
  • Törekedj munkád fejlesztésére, keresd az új megoldásokat és lehetőségeket
  • Nálunk mindig több projekt zajlik párhuzamosan, sok az új feladat, ami mindenkinek idegen, épp ezért fontos, hogy
    • rugalmasan tudj váltani a sokszor nagyon eltérő folyamatok között, akár egy nap többször is
    • hatékonyan be tudd osztani erőforrásaidat, több folyamatot is észben és mozgásban tudj tartani
    • nyitott legyél új feladatokra, új megoldások keresésére
  • Legyen jó a szervezőkészséged, tudj rendszerben gondolkodni
  • Kezeld magabiztosan az Excel táblákat, készíts esztétikus Word dokumentumokat
  • Beszélj angolul társalgási szinten

Előnyt jelent, ha az alábbiakból néhány tényező jellemző rád, akár diákmunkákhoz kötődően is:

  • szerveztél már rendezvényt – hatalmas előny, ha részt vettél már állásbörze szervezésében
  • dolgoztál már szolgáltatói szemléletmódú és/vagy projekt alapon működő szervezetben
  • van már tapasztalatod képzések szervezése terén
  • rendelkezel jogosítvánnyal és nem félsz Budapesten vezetni a céges autót – nem sofőr pozícióra keresünk munkatársat, de évente párszor kiszállítunk néhány dolgot a rendezvényeink helyszínére

Amit kínálunk:

  • Fontos nekünk, hogy az itt töltött idő hasznosan teljen számodra és jól érezd magad. Lesznek persze elvárásaink a feladataidra vonatkozóan, amiktől nem tágítunk, de alapvetően rugalmasak vagyunk. Miután megismerted működésünket és mi is megismertünk téged, közösen alakítjuk ki, hogy az egyes projektek melyik részében vegyél részt.
  • A projektjeid megvalósulását egy szakmailag felkészült, inspiráló és összetartó csapat fogja támogatni
  • Különböző projektek, különböző feladatok sokszínű tapasztalatot eredményeznek
  • Céges laptop és telefon
  • Rengeteg sportolási lehetőség közül választhatsz, dolgozói edzéseken vehetsz részt
  • Tömegközlekedéssel is jól megközelíthető iroda Budapest belvárosában
  • A Karrierközpontnál jó dolgozni! 😀 Egy összetartó, lendületes, 7 fős csapat vagyunk az egyetemen belül, akik szolgáltatói szemlélettel, projekt alapon végzik a munkájukat és kedvelik egymást

ELTE Karrierközpont

A Karrierközpont célja, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtson az egyetemi polgároknak, amelyek elősegítik, hogy az ELTE-n töltött évek – a tanulmányok vagy munka mellett – a tudatos karrierépítés, a sport, az egészségmegőrzés, valamint a közösségépítés jegyében telhessenek.

A Karrierközpont mindemellett ápolja az ELTE munkaerőpiaci kapcsolatait és koordinálja az Egyetem egyes dolgozói szolgáltatásait.

Bérezés: bértárgyalás alapján
Nyelvtudás:
Angol
Magyar