Az ELTE Karrierközpont elkötelezett abban, hogy gyakornoki és pályakezdő pozíciókkal támogassa hallgatóit, szakmai felkészítésüket is előtérbe helyezve. A Karriernap Online keretében hallgatóinkkal az egyetem online oktatási felületén vesszük fel a kapcsolatot, amely egy lepróbált, egyben továbbfejlesztett platform, annak érdekében, hogy minél több diákot érjünk el a Karriernap Online keretében.

Az online eseményen célzottan tudjátok megszólítani a tanári, tanítói, óvodapedagógiai területekre járó hallgatókat pályakezdő álláslehetőségeitekkel, így különösen izgalmas lehet számotokra a kiállítóként való megjelenés.

A kiállítói standok mellett novemberben is készülünk aktivitást ösztönző játékokkal, hogy növeljük a veletek kapcsolatba lépő érdeklődők számát.

Emellett a rendezvényt megelőzően az érdekelődést felkeltő, az egyetemista hallgatók igényét megteremtő tájékoztató kampányt indítunk, hogy egyetemünk minél több hallgatója legyen tisztában vele, mit is adhat neki egy állásbörze. Így kívánjuk növelni a tudatos érdeklődést és aktivitást.

Az ELTE Karriernapon való megjelenés a közoktatási intézmények számára ingyenes!

Részletes létszámadatokat az ELTE főbb képzéseiről itt találtok!

Jelentkezés!

A jelentkezéshez a rendezvény ÁSZF-ének előzetes elfogadása szükséges.
Az ÁSZF-et itt olvashatja:

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével tudtok, regisztráció után munkatársunk hamarosan felveszi veletek a kapcsolatot és el tudtok kezdeni egyeztetni a részvétel részleteiről:

Időpont

2021. november 17-18., 13-18 óráig

Miben más az ELTE Karriernap Online, mint a többi virtuális börze?

  • #elérés
    25.000 jelenlegi és közel 20.000 korábban az ELTE-n végzett fiatalt szólítunk meg rendezvényünkkel. A látogatókat a céges standok mellett tematikus csatornákkal is segítjük a legjobb állások megtalálásában.
  • #gamification
    Idén interaktív játékainkat állítjuk a középpontba: a látogatók aktivitását ajándékokkal díjazzuk, minél több standot keresnek fel, annál nagyobb esélyük lesz a fődíjra!
  • #színes
    Nálunk nem csak állásajánlatok várják az érdeklődőket: a két nap alatt kerekasztal-beszélgetéseket, interjúkat és előadásokat követhetnek livestreamen a részt vevő hallgatók.
  • #multiplatform
    A Karriernap Online a Microsoft Teams-t használja – az app ingyenesen elérhető iOS, Android és Windows platformra, továbbá böngészőből is.
  • #otthonos
    A Teams az egyik leggyakrabban használt home office eszköz, így szinte biztosan találkoztál már vele – ráadásul az ELTE Teamst használ a távolléti oktatásra, így minden hallgatónk ismeri.
  • #elérhető
    A közoktatási intézmények számára az eseményen való részvétel ingyenes!
  • #közvetlen
    A látogatók egyetlen kattintással kapcsolatba léphetnek veled: chateljetek, indítsatok videóhívást.
  • #kényelmes
    A Karriernapon részt vehetsz otthonról vagy az irodából.
  • #feedback
    A rendezvényt követően részletes statisztikával látunk el a résztvevők számáról és a pozícióid eléréséről.

Platform

Az eseményt a Microsoft Teams segítségével bonyolítjuk le, mely egyben az ELTE általánosan használt online oktatási eszköze is.

  • Az esemény számára a Teams-ben egy dedikált csoportot hozunk létre, amihez a hallgatók egy link segítségével csatlakozhatnak. A regisztrálók számára ezt a linket az esemény napján küldjük ki, illetve a regisztráltak Teams alkalmazásában a felület automatikusan elérhetővé válik a rendezvény napján.
  • A Teams használatához nincs feltétlenül szükség program telepítésére, böngészőből vagy okostelefonról is korlátozás nélkül elérhető.
  • A Karriernap csoporton a “Pedagógus állások” csatornáját kifejezetten iskolák, közoktatási intézmények iszámára hozzuk létre, ide feltölthettek képet, videót, bármilyen fájlt, szöveges posztokat.
  • A csatornán keresztül a hallgatók közvetlen chat vagy videós beszélgetést kezdeményezhetnek veletekl, itt adhatják meg elérhetőségeiket vagy küldhetik el önéletrajzukat.

Hogyan működnek a tematikus csatornák?

A virtuális térnek köszönhetően szeretnénk elérhetővé tenni Karriernapunkat a közoktatási intézmények számára is. Ezért hoztuk létre tematikus csatornáinkat, ahol közzétehetitek álláslehetőségeiteket képpel, videóval és – amennyiben a kapott regisztrációval élve beléptek a Teams felületre – élő chat és videóinterjú keretében találkozhattok a hallgatóinkkal.

A “Pedagógus állások” csatornán kizárólag közoktatási intézmények hirdetéseiből válogathatnak majd a hallgatók.

Marketing

Az esemény marketingkampányát október második felében indítjuk. A kampány intezitását folyamatosan növelni fogjuk az esemény időpontjáig. A marketingkampányról a részleteket itt olvashatod:

A hallgatókat elsősorban az ELTE és a Karrierközpont online csatornáin keresztül szólítjuk meg. Tavaszi rendezvényünk csatornáiról, eléréséről a marketingtervben olvashatsz.

  • Az ELTE hivatalos híroldalain (elte.hu, elteonline.hu)
  • Kiemelt eseményként a Karrierközpont saját weboldalán (4500 felhasználó/hó)
  • Kiemelt eseményként az ELTE Állásportálján (2500 felhasználó/hó)
  • Közel 7000 követővel rendelkező Facebook oldalunkon,
  • A Hallgatói Önkormányzatok bevonásával a HÖK csatornáin,
  • Több mint 12.000 tagot számláló álláskeresési csoportunkban,
  • Neptunban tárolt adatokon alapuló eDM levelekben:
    • Karrier hírlevél (25.000 címzett, megjelenés kéthetente),
    • Célzott eDM (az egy-egy szak hallgatói számára érdekes ajánlatokat összegyűjtjük és egy direkt emailben juttatjuk el számukra);
  • továbbá fizetett, elsősorban ELTE hallgatókra targetált hirdetésekben a különböző social media felületeken.

Előadások

Programunkat kerekasztal-beszélgetésekkel színesitjük. Ezek a beszélgetések kizárólag az esemény központi csatornáján lesznek elérhetők.