For English version click here!

Az ELTE Karrierközpont elkötelezett abban, hogy gyakornoki és pályakezdő pozíciókkal támogassa hallgatóit, szakmai felkészítésüket is előtérbe helyezve. A Karriernap Online keretében hallgatóinkkal az egyetem online oktatási felületén vesszük fel a kapcsolatot, amely egy lepróbált, egyben továbbfejlesztett platform, annak érdekében, hogy minél több diákot érjünk el a Karriernap Online keretében.

Az online eseményen célzottan tudjátok megszólítani a gazdasági, az IT, a természettudományi, az idegennyelv és a pedagógia területekre járó hallgatókat gyakornoki vagy junior pozícióitok kapcsán, így különösen izgalmas lehet számotokra a kiállítóként való megjelenés.

A kiállítói standok mellett novemberben is készülünk aktivitást ösztönző játékokkal, hogy növeljük a veletek kapcsolatba lépő érdeklődők számát.

Emellett a rendezvényt megelőzően az érdekelődést felkeltő, az egyetemista hallgatók igényét megteremtő tájékoztató kampányt indítunk, hogy egyetemünk minél több hallgatója legyen tisztában vele, mit is adhat neki egy állásbörze. Így kívánjuk növelni a tudatos érdeklődést és aktivitást.

Részletes létszámadatokat az ELTE főbb képzéseiről itt találtok!

Időpont

2021. november 17-18., 13-18 óráig

Miben más az ELTE Karriernap Online, mint a többi virtuális börze?

  • #elérés
    25.000 jelenlegi és közel 20.000 korábban az ELTE-n végzett fiatalt szólítunk meg rendezvényünkkel. A látogatókat a céges standok mellett tematikus csatornákkal is segítjük a legjobb állások megtalálásában.
  • #egyedi
    Saját csatornádat magadnak alakíthatod ki: tegyél közzé képeket, videót, információs anyagokat – ossz meg magadról minél többet!
  • #gamification
    Idén interaktív játékainkat állítjuk a középpontba: a látogatók aktivitását ajándékokkal díjazzuk, minél több standot keresnek fel, annál nagyobb esélyük lesz a fődíjra!
  • #színes
    Nálunk nem csak állásajánlatok várják az érdeklődőket: a két nap alatt kerekasztal-beszélgetéseket, interjúkat és előadásokat követhetnek livestreamen a részt vevő hallgatók.
  • #multiplatform
    A Karriernap Online a Microsoft Teams-t használja – az app ingyenesen elérhető iOS, Android és Windows platformra, továbbá böngészőből is.
  • #otthonos
    A Teams az egyik leggyakrabban használt home office eszköz, így szinte biztosan találkoztál már vele – ráadásul az ELTE Teamst használ a távolléti oktatásra, így minden hallgatónk ismeri.
  • #elérhető
    Kedvező árú csomagjainkkal a Karriernapon a munkaerőpiac minden szereplője megtalálhatja számítását, legyen akár közintézmény, KKV vagy nagyvállalat.
  • #közvetlen
    A látogatók egyetlen kattintással kapcsolatba léphetnek veled: chateljetek, indítsatok videóhívást, vagy tartsatok virtuális előadást.
  • #kényelmes
    A Karriernapon részt vehetsz otthonról vagy az irodából.
  • #biztonságos
    Fizikai találkozás, tömeg nélkül léphetsz személyesen kapcsolatba a jelöltekkel!
  • #feedback
    A rendezvényt követően részletes statisztikával látunk el a résztvevők számáról és a pozícióid eléréséről.

Árak és jelentkezés

Platform

Az eseményt a Microsoft Teams segítségével bonyolítjuk le, mely egyben az ELTE általánosan használt online oktatási eszköze is.

  • Az esemény számára a Teams-ben egy dedikált csoportot hozunk létre, amihez a hallgatók egy link segítségével csatlakozhatnak. A regisztrálók számára ezt a linket az esemény napján küldjük ki, illetve a regisztráltak Teams alkalmazásában a felület automatikusan elérhetővé válik a rendezvény napján.
  • A Teams használatához nincs feltétlenül szükség program telepítésére, böngészőből vagy okostelefonról is korlátozás nélkül elérhető.
  • A Karriernap csoporton kiállítóink cég saját csatornát kapatnak, ahova feltölthetnek képet, videót, bármilyen fájlt, szöveges posztokat, továbbá Pro és szakterületi csomagot választó kiállítóink élő streamet is indíthatnak.
  • A csatornán keresztül a hallgatók közvetlen chat vagy videós beszélgetést kezdeményezhetnek a cégek képviselőivel, itt adhatják meg elérhetőségeiket vagy küldhetik el önéletrajzukat.

A Karriernap Teams csoportok működéséről, a posztolási lehetőségekről nézzétek meg rövid összefoglaló videónkat!

Marketing

Az esemény marketingkampányát október második felében indítjuk. A kampány intezitását folyamatosan növelni fogjuk az esemény időpontjáig. A marketingkampányról a részleteket itt olvashatod:

A hallgatókat elsősorban az ELTE és a Karrierközpont online csatornáin keresztül szólítjuk meg. Tavaszi rendezvényünk csatornáiról, eléréséről hamarosan itt olvashatod az adatokat.

  • Az ELTE hivatalos híroldalain (elte.hu, elteonline.hu)
  • Kiemelt eseményként a Karrierközpont saját weboldalán (4500 felhasználó/hó)
  • Kiemelt eseményként az ELTE Állásportálján (2500 felhasználó/hó)
  • Közel 7000 követővel rendelkező Facebook oldalunkon,
  • A Hallgatói Önkormányzatok bevonásával a HÖK csatornáin,
  • Több mint 12.000 tagot számláló álláskeresési csoportunkban,
  • Neptunban tárolt adatokon alapuló eDM levelekben:
    • Karrier hírlevél (25.000 címzett, megjelenés kéthetente),
    • Célzott eDM (az egy-egy szak hallgatói számára érdekes ajánlatokat összegyűjtjük és egy direkt emailben juttatjuk el számukra);
  • továbbá fizetett, elsősorban ELTE hallgatókra targetált hirdetésekben a különböző social media felületeken.

Gamification – kódgyűjtés

A hallgatók még szélesebb körének elérése és az aktivitás ösztönzése érdekében a résztvevők számára több játékot is hirdetünk, melyen értékes ajándékokat szerezhetnek.

Az eseményt megelőzően Facebook játékot hirdetünk: a Karriernap kampány alatt az esemény posztjához kommentelők sorsolásban vehetnek részt.

A rendezvény alatt folyamatos aktivitásra buzdítjuk majd a látogatókat. A cégekkel kapcsolatba lépő látogatók kódokat gyűjthetnek, amit beküldve két játékban is részt vehetnek:

  • Early Bird játékunkban az első 100, legalább 6 pont értékű kódot beküldő játékos garantált nyereményt kaphat.
  • Az értékes fődíjat pedig azok között sorsoljuk ki, akik a legalább 3 pont értékben küldtek be kódot – de minden egyes beküldött kód növeli a nyerési esélyt!

A kód megszerzésének feltétele, hogy chaten vagy videóchaten keresztül kapcsolatba lépjen a látogató a kiállítóval. Annak érdekében, hogy a kapcsolatfelvétel biztosan megtörténjen, minden ügyfelünk kap egy egyedi kódtáblát, amiből a kódokat saját maga oszthatja meg privát üzenetben az érdeklődőkkel.

Előadások

Programunkat beszélgetésekkel és előadásokkal színesitjük, melyre a a cégek képviselőin túl a célcsoport számára érdekes, közkedvelt médiaszemélyiségeket hívunk. Ezek az előadások, beszélgetések kizárólag az esemény központi csatornáján lesznek elérhetők.

A kerekasztal-beszélgetések témáit itt találod:

Szolgáltatásainkról részletesen

A részletes anyagleadási táblázat innen lesz elérhető hamarosan.

Tematikus csatornák

Elérhető: Entry / Standard / Pro / Szakterületi támogató csomagban egyaránt

A virtuális térnek köszönhetően szeretnénk elérhetővé tenni Karriernapunkat a kisebb, kevésbé tőkeerős cégek számára. Számukra hoztuk létre tematikus csatornáinkat, ahol közzétehetik álláslehetőségeiket, képpel, videóval és élő chat és videóinterjút keretében találkozhatnak hallgatóinkkal.

A tematikus csatornákon a Standard, Pro és Szakterületi támogató csomagot választó ügyeleink is közzétehetik hirdetéseiket.

Szeretnénk továbbá, hogy a piaci szféra állásai mellett leendő pedagógus hallgatóink is találjanak számukra megfelelő pályakezdő álláslehetőségeket, ezért az iskolákat, közoktatási intézményeket ingyenes megjelenési lehetőséggel várjuk a Karriernap Online “Pedagógus állások” csatornáján.

Tematikus csatornáink a következők:

  • gazdasági állások
  • informatikai állások
  • jogi állások
  • nyelvtudást igénylő állások
  • pedagógus állások
  • természettudományi állások

Virtuális standhely

Elérhető: Standard / Pro / Szakterületi támogató csomagban

Saját Microsoft Teams csatorna létrehozása, ahol lehetőséget biztosítunk az alábbiakra:

  • posztok közzététele képekkel, videókkal, kommentelési lehetőséggel
  • élő videóinterjúk szervezése előzetes időpontfoglalással
  • Pro és Szakterületi támogató csomag esetében kiállítóink élő videós előadást is indíthatnak csatornájukon, bármikor az esemény alatt

Landing page létrehozása az allasborze.elte.hu oldalon

Elérhető: Standard / Pro / Szakterületi támogató csomagban

Az ELTE Állásportálon önálló aloldal létrehozása, amin kizárólag az ügyfél bemutatkozása és hirdetései jelennek meg. Ezt az aloldalt az érdeklődő hallgatók a Karriernap Online regisztrációs felületéről is elérhetik, így az érdeklődők már a rendezvény előtt egy kattintással juthatnak el ügyfeleink landing page-ére.

Az oldalon az alábbiak elhelyezésére van lehetőség:

  • videóval, képekkel kiegészített cégbemutató
  • állásajánlat rövid bemutatása (a részletes állásajánlat csak a rendezvény napján élesedik)
  • a landing page meghirdetése az alábbi felüleken:
    • Állásajánlatok ELTE-sektől ELTE-seknek Facebook csoportban a rendezvény előtt
    • az esemény Facebook oldalán

Kerekasztal-beszélgetések

Elérhető: Pro / Szakterületi támogató csomagban

Ügyfeleink a cég egy képviselője révén részt vehetnek kerekasztal-beszélgetéseinken. A beszélgetések a rendezvény központi csatornáján kapnak helyet és meghirdetésre kerülnek az esemény programjában.

A két tervezett kerekasztal beszélgetés témáját és a várható kérdéseket itt találod:

Kiemelt részvétel a nyereményjátékban

Elérhető: Pro / Szakterületi támogató csomagban

A rendezvény ideje alatt zajló nyereményjátékainkban a látogatók a Pro és a Szakterületi támogató csomagot választó ügyfeleinktől extra értékű (3 ill. 5 pont) kódot kaphatnak. Kódot csak azok a látogatók kaphatnak, akik kapcsolatba lépnek ügyfeleinkkel chaten vagy videochaten keresztül!

Kiemelt csatorna

Elérhető: Szakterületi támogató csomagban

Ügyfelünk csatornája a csatornalista elején jelenik meg.

Álláshirdetések közzététele kari hírlevélben

Elérhető: Pro / Szakterületi támogató csomagban

A Karriernap kampány részeként minden karnak kiküldünk az esemény előtt egy levelet, ami a számukra releváns hirdetéseket sorolja fel tételesen. A levélben az állás neve és egy rövid (kb. 200 karakter hosszúságú) leírást tudunk elhelyezni.

PR cikk megjelentetése

Elérhető: Pro / Szakterületi támogató csomagban

A karrier.elte.hu weboldalunkon közzéteszünk egy PR cikket az eseményt megelőzően, majd a cikket megosztjuk a Karrierközpont social media felültein is. Az érdeklődő hallgatók a PR cikkből közvetlenül eljuthatnak a cég landing page-ére, így már a rendezvény előtt megismerhetik ügyfelünk nyitott pozícióit.

A PR cikkhez elsősorban a cég munkatársainak személyes karriertörténetét várjuk, illetve olyan beszámolókat, amik segítenek a hallgatókhoz közelebb hozni a válallat mindannapjait, ugyanakkor a cikkben lehetőség van az ügyfél gyakornoki programját, frissdiplomás eseményeit bemutató anyagok közzétételére is.

Follow up eDM

Elérhető: Pro / Szakterületi támogató csomagban

A rendezvényre regisztrált résztvevőknek az eseményt követően egy follow up emailt küldünk, amiben lehetőség van a meghirdetett állásajánlatok népszerűsítésére. A levélben az állás nevét, egy rövid (kb. 200 karakter hosszúságú) leírást és az allasborze.elte.hu oldalon elhelyezett részletes leírásra ill. jelentkezési felületre mutató linket tudunk elhelyezni.

Célzott egyedi eDM

Elérhető: Szakterületi támogató csomagban

Célzott egyedi, csak az ügyfél kommunikációját tartalmazó email kiküldése az ELTE Karriernap kampány keretében az ügyfél számára releváns szakterület hallgatóinak. A targetáláshoz az ELTE tanulmányi rendszerében tárolt adatokat használjuk, mely alapján szakra, évfolyamra, nyelvtudásra szegmentáltan tudjuk közzétenni az ügyfél üzenetét.

Kiemelt hirdetés az allasborze.elte.hu weboldalon (slider)

Elérhető: Szakterületi támogató csomagban

Az ügyfél kiemelt bannerjét elhelyezzük az allasborze.elte.hu oldalon a rendezvényt megelőző 2 hétben, így az az oldal minden látogatója számára látható lesz ebben az időszakban. A bannerre kattintva az érdeklődők a cég landing page-ére juthatnak.

Kiemelt hirdetés a karrier.elte.hu weboldalon (slider)

Elérhető: Szakterületi támogató csomagban

Az ügyfél kiemelt bannerjét elhelyezzük az karrier.elte.hu oldalon a rendezvényt megelőző 2 hétben, így az az oldal minden látogatója számára látható lesz ebben az időszakban. A bannerre kattintva az érdeklődők a cég landing page-ére juthatnak.

Partner feltüntetése az esemény hivatalos kommunikációs anyagain

Elérhető: Szakterületi támogató csomagban

A Karriernap minden hivatalos hirdetési anyagán feltüntetjük az ügyfél logóját ill. cégnevét, ideértve a karrier.elte.hu, az allasborze.elte.hu, a Facebook és az Instagram felületeit is.

Árak és jelentkezés

A választható csomagokat a tartalmazott szolgáltatások részletes megjelölésével és árazással együtt az alábbi megrendelőlapon találod:

Jelentkezési határidő: 2021. november 08.

A rendezvényen való részvételhez keresd együttműködő partnerünket, a Frissdiplomás Kft-t:

Székelyné Grecskó Hajnalka
grecsko.hajnalka@frissdiplomas.hu