Mit érdemes tudni az Egisről?

Tudtad, hogy az Egis 110 éves múltra visszatekintő iparvállalat?

Azt, hogy idén februárban múlt 110 éve, hogy jogelődjét, a Dr. Wander Gyógyszer- és Tápszergyárat meg­alapították? A Keresztúri úti telep­helyünk azóta is folyamatosan üzemel, sőt, néhány jellegzetes épü­lete még ma is áll. Az azóta elmúlt évtizedek természetesen sok for­dulatot hoztak vállalatunk számára is – többek között két névváltást is.

Az Egis ma már nemcsak a hazai gyógyszeripar egyik meghatározó szereplője, hanem nemzetközi vállalatcsoport: 4560 kollégánk dolgozik a világ 18 országában, és ezzel a 26. legnagyobb foglalkoztató.

Tevékenységünk a gyógyszeripar teljes folyamatát átfogja a kutatás-fejlesztéstől a hatóanyag- és késztermék-fejlesztésen, illetve -gyártáson át a hazai és nemzetközi értékesítésig. A hatóanyag-, tabletta- és injekciógyártástól a galenikus (folyékony és félszilárd) készítményekig terjedő termékskálájának készítményei összesen 62 országban érhetők el saját leányvállalataikon és képviseleteiken, valamint partnereiken keresztül.

Természettudományi területen az Egis a legnépszerűbb munkahely* a fiatalok körében és a Családbarát Vállalat** címet is elnyerte.

*Zyntern.com állásportál felmérése, megosztott első hely (2020.)
**Emberi Erőforrások Minisztériuma által odaítélt cím (2017.)

Indítsd nálunk a karriered!
Junior munkatársaink elmondják, hogy miért!


Cégbemutatók, Karriernap